FÉNY
Egyik kedvenc ünnepem a Fényünnep, ám elgondolkozom néha, vajon valóban azon az egy napon, vagy inkább éjszakán, december vége felé születik a fény? Vagy újjászületik minden naplementében és napfelkeltében, s vele minden élményben, amit megélhetek a lányommal, a családommal, egy jó baráttal, a szerelmemmel…? Hol születik a fény? Az ég alján, míg halovány rózsaszínből a […]
BOLDOG ÚJÉV
“A boldog újév becsukja a szemét, úgy döntöttem, le is ragasztom egy tapasszal, nehogy vérezzen, mert undorodom a vértől, ahogy undorodom a csendtől is most. Akkor is, ha ez a csend benned unatkozik épp és én szeretni akartam mindent, ami te vagy. Elrontottad nekem a csendet, ellenségemmé tetted, mert távol tart tőlem. Beburkol és elrejt, […]
SZÉPSÉG ÉS SPIRITUALITÁS
ÍGY SMINKELD A LELKED Hosszú évek óta foglalkozom Spirituális Választerápiával, valamint érintés terápiával, majd Aura-soma konzulens, később önismereti, életvezetési és művészeti coach lettem, így teljessé lett a terápiás palettám. Ezek a technikák elvezettek önmagamhoz. Nem sokkal később kitanultam a sminkelés mesterségét, így ma már az önismeret kreatív terepein is magabiztosan támogatom a hozzám fordulókat. Számomra […]
Biztos pont
“Amikor azt mondtad, eljössz, arra gondoltam, ha kimennél a teraszra, oda kellene állnom közéd és az átlátszó üvegkorlát közé, hogy legyen egy biztos pont közötted és a mélység között, és ne félj. Most azon tűnődöm, ha erre jönnél, odaállnék-e még…” (Se veled, de nélkülem) Kiragadtam két idézetet a könyvemből, melyek a kapaszkodókról, a biztonságról szólnak, […]