Avagy Stiletto
Megbabonázva álltam ma délelőtt, egy kirakat előtt. Szabályosan odaláncolt a szenvedély egy üvegtábla elé. Éreztem, ahogy arcvonásaimon kirajzolódnak a hódolat félreérthetetlen jelei, egy tűzpiros tűsarkú nézett farkasszemet velem. Merész vonalú, elegáns darab volt, kihívóan uralta a teret. Nem titok, mi nők imádjuk a cipőket. Fontos kellékek, amelyek meghatározzák a nő stílusát, viseletük beszédesen árulkodik a tulajdonos aktuális hangulatáról. A tűsarkú egyenesen vadító, hihetetlenül nőies darab. Az 1950-es évektől kezdték variálni a vonalait, majd a 60-as években találta meg legkecsesebb formáját, mellyel azóta is hódít. Csábító kiegészítő, karcsúsítja és hosszabbnak láttatja a lábat, optikailag kisebbnek a lábfejet és egyenes tartást feltételez, így viselőjének magabiztos fellépést kölcsönöz.
A magas sarkú mindig különös jelentőséggel bírt. Volt idő, amikor csupán az uralkodók és legbefolyásosabb kegyeltjeik viselték, főként pirosban, hiszen a szín maga is hatalmat sugall. Egyenesen vétségnek számított volna akkoriban, ha a köznép soraiból bárki ilyen hangsúlyos lábbelit hord. Ma már mindenki számára elérhető az uralkodói színválasztás, ami nagy szerencse, mivel a januári napsütésben percről percre erősebb késztetést éreztem, hogy megkaparintsam a topánt. Pápai jelkép is a piros cipő, de most kanyarodjunk vissza a hölgyekhez inkább. Bújtassa a lábait piros tűsarkúba bátran, aki önbizalmat sugározna, erőt tulajdonítanak a viselőjének ugyanis, odavonja a tekintetet. A piros érzelmes, gazdag szín, bátorsággal tölt el. Az élet és néhol a halál színe, valamint a libidóé persze. A piros szín üzenet: nyílt, akaratos, szenvedélyes, sokszor szeszélyes természetről árulkodik, nem árt csínján bánni az árnyalataival. Magam ritkán viselem, akkor sem hangsúlyosan, inkább csak kiegészítőként, cipő, vagy táska formájában. És van egy csodaszép sűrűn font korall láncom, szívesen hordom nyáron, ha pezsegni támad kedvem. Emlékszem, egyszer, sok évvel ezelőtt, állásinterjúra készültem és bár merésznek találtam az ötletet, egy ehhez igen-igen hasonló vörös cipellőt választottam a találkozóra. Húsz éves voltam és elhatároztam, hogy megpályázok egy banki pozíciót. Ma is érzem a hajdani remegést a gyomromban, ahogy az MKB ügyfélvárójában vonultam. Majdnem két évig dolgoztam abban a fiókban, majd egy másik bankhoz igazoltam és jól emlékszem, hogy arra az interjúra is a piros tűsarkút választottam. Lehet, hogy a szerencse színe is a piros? Ma, harminc évvel később, ott álltam megint és egy vadító, új kedvenccel szemezgettem. Éreztem, ahogy felkúszik bennem az izgalom, mintha minden porcikám azt súgta volna: próbáld már fel!
Mikor végül az üzletbe léptem, a cipő rám nevetett. Ez a mosoly velem maradt egész délelőtt, míg a téli álmából ébredő város utcáin sétáltam és velem lesz mindig azt hiszem, bármerre járunk. A piros tűsarkúm és én…
