Eltűntnek nyilvánítva
Eltűntem egy időre. Olyan belső csendbe burkolóztam, ami nem egyedüllétet igényel, csak őszinte, meghitt pillanatokat azokkal, akik ismerik ezt a csendet, akiknek ez otthonos, akikkel töltődhetek. Élményeket gyűjtöttem, bezsebeltem számtalan mosolyt és mindeközben nagyokat szippantottam a nyárból, mert ez az én évszakom, ekkor érzem magam igazán elememben. A nap egyre növekvő ereje felkorbácsolja az életet bennem, s én boldogan tartom oda az arcom, míg szikrázó sugaraival feltölt egészen.
Sok időt töltök a szabadban, mert bár a természet minden évszakban gyönyörű, nyáron valami egészen különleges izzással lüktet, szinte tapintani lehet a levegőt, ahogy remeg körülöttünk. Beleremegek én is.
Intenzívebben ápolom a barátságaimat és nyitottabbá válok új ismeretségekre is ilyenkor, mohón vágyom elmerülni mindabban, ami örömet okoz és itt nem csupán emberi kapcsolatokra gondolok. Színeket akarok, legyek bár festékes könyékig! Csupasz falakra vágyom, amiket megtölthetek élettel és festetlen arcokra, melyekre finom árnyalatokban, ecsettel lopok új fényt, életteli ajkakat, mohón csillogó tekintetet.
Tiszta lapot akarok.
És írok. Újra és nap mint nap, kifulladásig, verseket, mesét és Gerdát. Igen, életre kelt bennem Gerda, s mint aki szakított a félelmekkel, s a fájdalommal mind, önfeledten rám nevetett: visszatértem!
Gerda boldog.
