“Amikor azt mondtad, eljössz, arra gondoltam, ha kimennél a teraszra, oda kellene állnom közéd és az átlátszó üvegkorlát közé, hogy legyen egy biztos pont közötted és a mélység között, és ne félj. Most azon tűnődöm, ha erre jönnél, odaállnék-e még…”
(Se veled, de nélkülem)
Kiragadtam két idézetet a könyvemből, melyek a kapaszkodókról, a biztonságról szólnak, sajátos dinamikájú emberi kapcsolatba ágyazva. A társas érintkezés a legelevenebb és talán leghitelesebb formája az ismeretszerzésnek önmagunkról és a világról. Egy kapcsolat működése hűen tükrözi a mozgatórugóinkat, fontos elemeket tár fel személyiségfejlődésünkből, illetve megmutatja, hol tartunk épp. Visszanyúltam, inspirálódtam. Kihangosítom a gondolataimat, hátha kapcsolódhatunk általuk.
Biztos pont.
Van olyan, hogy biztos pont, vagy csupán pontok vannak, az élet áramlásával változók, amelyekre biztosként tekintünk, mert kapaszkodókat keresünk a bennünk élő bizonytalanság feloldására?
Miért félelmetes a bizonytalanság? Mi a bizonytalanság egyáltalán és számunkra mit jelent?
A bizonytalanság úgy vélem nem más, mint bizalomhiány és az abból fakadó irányítási kényszerből születik. Amikor bizonytalannak érezzük magunkat, többnyire valami váratlantól, az ismeretlentől félünk, ami károsan befolyásolhatja az életünket és ha nem jól reagálunk, további hátrányunk, veszteségünk származhat belőle. Lehet, hogy számos hasonló tapasztalat áll mögöttünk és tartunk az ismétlődéstől, ám elképzelhető az is, hogy nem valós, saját tapasztalat nyomaszt minket, hanem örökölt minták, vagyis valaki más története hat ránk.
Amikor bizonytalanok vagyunk, olyasmitől félünk, olyan számunkra veszélyes lehetőséget vetítünk magunk elé, ami még meg sem történt, talán nem is történne. Mi azonban félelemmel teli gondolatainkkal megidézzük mégis, amit elkerülni szeretnénk. Vagyis önszántunkból festjük az ördögöt a falra. Ez a fajta káros, mégis ‘kreatív alkotótevékenység’ bizony épp úgy teremt, mint a pozitív, minket támogató gondolatsorok, cselekedetek.
Belegondoltál egyszer is, hogy ugyanazzal az idő és energia befektetéssel, amivel szabotálod az életed, akár vágyott, jó dolgokat és eseményeket is teremthetnél? Hogy hogyan? Úgy, hogy ahányszor rád tör egy szorongató gondolat, ránézel, elfogadod annak ami, de nem azonosulsz vele, csak tovább engeded. Nem hívod magadba, nem társítasz hozzá félelmeket, hanem, mint egy képet a falon megnézed, majd mész tovább. Nem baj, ha hat rád, ha a következő három lépésnél még veled van a hatása, de ennél több jelentőséget ne tulajdoníts neki, hiszen semmi közöd hozzá. Ha jólesőn hat rád, élvezd. Engedd, hogy inspiráljon, feltöltsön, ám ha nyomaszt, minek vinnéd magaddal a rossz gondolatokat, érzéseket? Figyelj másra, kösd le a gondolataidat, találj nekik értelmes célt, tereld mederbe őket, hogy érted áramoljanak és ne ellened. Ragadd meg a számodra jóleső gondolatokat inkább, ezekbe fektess energiát, társíts saját gondolatokat és érzéseket hozzájuk. Így teremtsd és neveld az elképzeléseidet, a vágyaidat, a lehetséges boldog jövőt. Maradj tudatos és gondosan válogasd, ha úgy tetszik szűrd meg a feléd áramló gondolatokat. Egy idő után könnyed lesz számodra ez a működés, csak gyakorold.
A legtöbb félelmünk illúzió. Még meg sem történt, amitől tartunk, mi mégis lehetséges tapasztalatként beépítjük az életünkbe és engedjük, hogy meghatározzon minket, mit sem törődve azzal, hogy amire figyelünk, azt energiával tápláljuk, így biztosan velünk marad és növekedni fog. Vond meg a figyelmed mindentől, ami számodra kellemetlen és meglátod eltűnik hamar. Ugyanígy tereld a figyelmed olyan dolgokra és eseményekre, amelyek jó érzéssel töltenek el, amelyekre vágysz. Ily módon felfedezed majd, hogy az irányítás, amiről álmodsz, valójában a tiéd, mindig is az volt. Egyszerűen nem voltál tudatában, hogy az életedben megjelenő negatív történéseket is te teremted, mégpedig a félelmeiddel, a baljós hiedelmeiddel, amelyekkel az életedbe vonzottad őket. Amint megtapasztalod, hogy te irányítasz és nem erővel, a környezetedet és a körülményeidet megerőszakolva, hanem könnyedén, elfogadással és elengedéssel teszed, megnő az önbizalmad és az életbe vetett bizalmad is, hiszen jobban érted már a működését. Nem érzed tehetetlenül, kiszolgáltatottan sodródó létezőnek magad többé, hanem az életed teremtőjévé válsz.
Biztos pont.
Van olyan?
Van.
Én vagyok. Magamnak. És te vagy. Önmagad számára.
Míg kívül keressük a biztonságot, csalódni fogunk, a másikban meglelt biztonság ugyanis nem egyéb, mint a saját erőnk kivetítése és átruházása másra. És mindegy, hogy ez az erő még felfedezésre vár, vagy csak nem vállaljuk fel. Mindenki a saját erejével gazdálkodik és a saját hatalmáért vállalhat csak felelősséget. Ha átruházod a hatalmat önmagad felett, az önazonosságodat veszted el és szorongatni fog a gyávaságod. Ahogy a másikat nyomasztja majd a rá rótt felelősség és teher. Elmenekül, vagy visszaél a ráruházott lehetőséggel.
Nem lehetsz biztos pont más számára, csakis önmagadnak. Egy kapcsolatért vállalhatsz és vállalnod is kell a felelősséget, míg benne vagy, ám egy másik felnőtt emberért nem és nem is kell. Ha támogatod abban, hogy támaszkodjon, segítesz neki megrekedni a fejlődésében.
!!! A szülő-gyermek kapcsolatra, a gyermek felnőtté válásáig, mindez másként igaz. Ám a gyermek fejlődésével arányosan a felelős szülő eltávolodik a gyermek életének középpontjából és miközben továbbra is biztosítja a támogatásáról, engedi, hogy a gyermek maga irányítsa az életét. Egy érett személyiségű, magabiztos szülő megtanítja a gyermekét arra, hogyan jelölje ki és tartsa meg a határait, illetve hogyan váljon a saját élete főszereplőjévé.!!!
“Miről szól ez az üzenet? A bizalomról. Ha sérülne a bizalom bennem, választanom kéne, hogy tőled, vagy magamtól vonjam meg, és még nem tudnék dönteni. Azért tudok ott állni mások mögött is biztonsággal, mert magam mögül nem lépek el soha. Nem távolodhatok el magamtól annyira, hogy ne halljam a hangom, mert a hangunk olyan, mint az orvosság. Vagy esetemben most, mint egy végtelenül türelmes orvos, aki halkan, együttérzőn magyarázza, hogy ha készen állok, rá kéne bólintanom, hogy lekapcsolják az érzéseimet a gépről. Azt hazudtam, nem is olyan rég, hogy lélegeznek, emlékszel? És te nem szóltál, hogy nem is. Nem hitted, hogy elbírom.”
(Se veled, de nélkülem)
