VARIÁCIÓK KÁVÉRA
Nincs többé időm azzal foglalkozni, hogy megértenek-e, vagy sem. Bármit gondolsz rólam, az úgy van. Úgy van jól. Maradj, vagy menj. Nincs különbség többé. Elfogadlak, vagy elengedlek, a kettő lehet egyazon időpillanat, s a megtapasztalás is egy. Maradj. Vagy menj. Csak dönts. Én már döntöttem.
A kávé a kezemben még gőzölög, az illata friss, majdhogynem szédítően aromás. Az ünnepek táján a márkák versenyt alkotnak ízekből, egyik-másik keverék, szinte mestermű. Hogyan nevezném őket, az ízeket, s az alkotókat vajon? Olyan szívesen adnék különleges nevet nekik, tehetem, hisz kávéimádó vagyok, a rajongásom felhatalmaz rá, hogy elnevezzem az aromákat és alkotóikat kedvemre. Rajongás. Ma nem hívom függésnek az imádatomat, fogadalmat tettem, hogy kezembe veszem a sorsom, pezsgőt bontottam az önszeretet és a változás ünnepén. Igen, ünnep van, az én ünnepem, mától örökké. A forralt boros legyen Télvarázs, a sütőtökös meg Fogadalom és akik teremtették az ízeket az Egyből, legyenek mától ízmesterek, kávé varázslók. Igen, varázslók, akik örömet csempésznek az ünnepembe az ízeikkel. Ma épp forralt boros kávét iszom, holnap sütőtök ízűt fogok, aztán majd meglátom. Nem akarom tudni, meglepem magam! Holnapután és azután nap, mint nap. Mert megérdemlem.
VARIÁCIÓK RENDRE
Menj. Vagy maradj. Az önszeretet úgy ölel ma át, hogy halk mantrát suttog a fülembe közben. A személyes mantrámat mormolom, így tartom távol magamtól a hömpölygő és haszontalan gondolatokat. Ma nem agyalok. És ha ma nem, talán holnap sem, majd soha többé.
Rendrakásban vagyok. Jobb sorsra érdemes kókadt növényeimnek éltető helyet kerestem, gyógyulni mentek, virág-wellnessen vannak, a lakásom pedig megszabadult a halódás energiáitól. Kacatokat is rendeztem, nem volt sok, csak néhány haszontalanná lett tárgytól vettem búcsút. Majdnem üres krémes doboz, alapozós flakon, amelyből már erővel kellett kipréselni az anyagot, csonttá fogyott szappan és giccses hattyú porcelánok kerültek a gyűjtő zsákba, az arannyal bevont madarakat még nyáron szereztem egy balatoni vásárban, nehéz ellenállnom a felesleges csecsebecséknek nyáron, verőfényben, barátnős csevegésben, piaci kutakodásban, ennek hagyománya van. Mindegy. Hattyúk el. Legyen rend.
A kávémba kortyolok. A mantra a fülemben elhalkul és egy verejtékes hang lopakodik a helyére, alig hallható sóhaj, párás kép úszik a nyomában. Szinte érzem a bőrömön a cseppek érintését, amelyek a homlokodról az arcomba hullnak. Egy ölelés emléke kísért, nem is olyan rég még eleven volt a hang, a verejtékcsepp és a bőröd, amelyen a kezeim örömtől ittasan kerestek kapaszkodót. Inkább a mantra. Nem akarom az emlékeket most, sem a vágyakat. A hiány észrevétlenül kúszik a gyomromtól a torkomig és vissza, összerándulok. Nem, a hiány nem önszeretet, nem is szeretet, a hiány mérgező és hazug. A szeretetben nincs hiány, mert nem lehet, a szeretet nem kezdődik és nem szűnik meg, nem elvehető és nem fogy el. Kitapintom a szeretetet magamban, lenyúlok érte a szívemig és a fel-le futkározó hiány nyomában megkeresem a melegét. Jól kivehetően érzem a szívem lüktetését, a szeretet dallamát a tenyeremben, nincs baj. A hiány megfutamodott, kínzó szorítása helyén lágy hullámok kelnek életre bennem, béke van.
Az utolsó korty kávé lassan csorog a torkomon lefelé, élvezem az utolsó cseppeket, mintha csak az elsők volnának. Bella, a macskám jólesőn nyújtózik az ölemben, amikor felvillan a mobilom, üzenet érkezett.
„Önnek 20 000 bónuszpontja van. Utazzon Kenyába kedvezményesen! Ha ma lefoglalja a helyét járatunkon, további kedvezményekben részesül. Részletek a link-ben.”
A DÖNTÉS
Afrika mindig jó ötlet. Legyen Kenya.
Maradj, vagy menj.
Döntök én, ahogy mindig:
Te maradsz, én megyek.
