Csak egy kép.
Smink nélkül, filter nélkül, befésült, csinos frizura nélkül, előnyös póz nélkül, bojtos sapkában, egy kirándulás közepén narancsos-fahéjas presszót szürcsölve, ha nem is gondtalanul, de nehézséget, borút félretéve, egy önmagáért szép pillanatban, szabadon.
Nő vagyok.
Szeretek stílusosan – ami nem annyira követett, mint egyéni stílus inkább – a saját értékrendem szerint vonzón és nőiesen öltözni, láttatni magam. Szeretem a szép, visszafogott sminket, a finom, alig látszó, inkább titokzatosan megcsillanó ékszereket, szeretem a figyelemfelkeltő kiegészítőket is, nem ékszerben, de minden másban, már ha ízlésesek és egyediek persze. Mindig egyet. Egy feltűnően élénk lábbelivel, vagy táskával bármikor szívesen megbolondítom a külsőm, ha jól esik, mert ez is én vagyok.
Nő vagyok.
És van, hogy úgy érzem, ennyi épp elég. Felhúzom a legkényelmesebb farmerem, egyszerű, de annál puhább vastag pulcsiba és a lábfejem formájára koptatott bakancsba bújok, bojtos sapkát húzok a fejemre, bolyhos kesztyűt a kezemre, az arcom finom krémréteggel védem a hidegtől és elégedetten belesétálok a világba.
A legjobb társaságban, egy csupaszín kisvárosban beülök a kedvenc kávézómba egy isteni kávéra és minden porcikámban érzem, hogy rend van. Különleges emberrel vagyok, különleges helyen, különleges kávéval a kezemben és önmagam legegyszerűbb verziójaként is elégedett vagyok, hálás és boldog.
Hiszem, hogy ha egy átlagos pillanatra, bármely átlagos pillanatra különlegesként tekintünk – mert számunkra kedves emberekkel, szeretett és meghitt helyen töltjük, vagy egyszerűen elhatározzuk, hogy csak létezésénél fogva is különleges kell, hogy legyen – ezt a különlegesnek megélt pillanatot kivetíthetjük másokra, vagy a világunk bármely, akár minden szegletére és megtölthetjük örömmel, elégedettséggel, hálával.
A boldogság tanulható. Lehetünk boldogok.
A pillanataink, az életünk minősége rajtunk (is) múlik.
Csak egy kép. Smink nélkül, filter nélkül, befésült, csinos frizura nélkül, előnyös póz nélkül, bojtos sapkában, egy kirándulás közepén narancsos-fahéjas presszót szürcsölve, egy önmagáért szép pillanatban, szabadon.
Valamit kifelejtettem…Ja, igen: “ha nem is gondtalanul, de nehézségeket, borút félretéve”
Így múlnak el a gondok.
Nézőpontváltással.
A figyelem áthelyezésével: a szépre figyelek, vagy a kellemetlenségre? Az áldásokra, vagy a nehézségekre?
A változás valahol itt kezdődik.
És sosincs vége. Ami jó hír!
Csak egy kép. Smink nélkül, filter nélkül, befésült, csinos frizura nélkül, előnyös póz nélkül, bojtos sapkában…
Számít?
Szerintem nem.
Ami számít: a lányom ragyogó tekintete és mosolya velem szemben, a narancsos-fahéjas kávé íze és melege, ahogy a torkomon végigcsorog, Szentendre bája, a Duna lassú, ütemes folyása és a partján kavicsokat dobáló gyerekek sírása, kacagása.
Szebb lennék sminkben, kiengedett, szép hajjal? Lehet. Én ugyan nem látom, de a kép, amit mutatnék, talán szebb volna.
Szebb lenne a pillanat, s benne én sminkben, menő öltözetben? Nem hinném. A pillanat, ami velem és bennem történik, él és változik folyamatosan, ugyanaz lenne úgy is.
Maradok hát minden pillanatban, aki vagyok. Ha elegánsan érzem jól magam, teszek érte, ha a kényelmeshez van kedvem, vállalom azt is.
Nő vagyok.
A világom legyen szép, legyen meghitt és békés. Így nem csak én, Te is jól fogod magad érezni benne.
