Milyen érzést kelt benned a szó? Szorongást, csalódást érzel, elutasítva, esetleg elárulva érzed magad, mint akit cserbenhagytak?
Viszonzatlan szerelem
Egyik kliensem vetette fel a napokban a témát, viszonzatlan szerelemtől szenvedett hónapok óta és úgy érezte, nem képes egyedül megküzdeni vele. Miután meghallgattam a történetét, megkértem, hogy azonosítsuk az érzést: mit jelent számunkra a viszonzatlanság és miről szól vajon igazából a viszonzatlan szerelem?
Nagyon hamar kiderítettük, hogy amit a fogalom számunkra jelent, nem más, mint korábbi tapasztalatokhoz, akár gyermekkorban bevésett mintákhoz kötődő hiedelmeink halmaza. Vagyis félelem és fájdalom alapú érzéscsomag, amelyet elmúlt kudarcaink mintájára írunk és vetítünk a jövőbe, újrateremtve a múltban elkövetett hibákat. Ez is egy tanulási út, de lehet vajon másképp? Létezik egyáltalán viszonzatlan szerelem?
A szerelem szabad.
Megosztható, de nem köthető és nem kötődik, nincs tárgya. Nem lehet szebben megfogalmazni: felébred bennünk. És bár, mint érzést, leggyakrabban valaki iránt ismerjük fel, jó tudni, hogy a szerelem érzése önmagában is létezik. Csodálatos, lelkesült, inspirált állapot, ami valójában egyetlen létezővel kapcsol össze minket: önmagunkkal. Nincs más dolga, ez jelenti a beteljesedést. Mi persze azon vagyunk, hogy célt, értelmet adjunk a szerelemnek, igyekszünk megmagyarázni és kézzel foghatóvá tenni, odakapcsoljuk hát a személyhez, aki kiváltotta belőlünk. Nem azt mondjuk: szerelemre inspirált minket, hanem hogy beleszerettünk és innentől a szerelem számunkra róla szól.
Mit jelent ez valójában?
Én úgy érzem nincs elég önbizalmunk és bátorságunk önmagáért, vagy önmagunkért megélni az érzést, nekünk kell, hogy tárgya legyen, akit rögtön felelőssé is tehetünk érte. És abban a pillanatban, hogy ő ezt a felelősséget nem akarja, elutasítja, mert benne nem ébredt fel ugyanez az érzés, vagy nem a miénkkel azonos minőségben, a szerelem értelmét és értékét veszti számunkra. Belehelyezkedünk a jól ismert és biztonságos áldozatszerepbe és onnan nézünk farkasszemet megcsúfolt érzéseinkkel, amelyekről így le is választjuk magunkat. Pedig hozzánk tartoznak és nem a másik személyhez, akinek a viszonzására, hajlandóságára vágyunk.
Méltatlan ez. Méltatlan hozzánk, az érzéshez és a másik emberrel való kapcsolatunkat is csak megterhelik az ilyen jellegű elvárások.
A két emberben egyszerre ébredő, kölcsönös szerelem semmihez sem fogható és egyedülálló érték, ám a célja és az értelme ugyanaz, mint amikor csak bennünk ébred, viszonzatlanul: elvezet önmagunkhoz. Ha beteljesedik az érzés, a másik szeretetén át, ha pedig viszonzatlan marad, ennek elfogadásán keresztül jutunk közelebb magunkhoz. Úgy szeretni a másik embert, hogy ő nem szeret viszont, azaz engedni, hogy az iránta ébredt lelkesedésünk teret nyerjen és kiteljesedjen bennünk anélkül, hogy bármit várnánk cserébe, vagyis alku tárgyává tennénk a szerelem érzését, óriási tiszteletet, elfogadást és alázatot feltételez, nem csupán a másik ember és az ő szabadsága, hanem az élet és önmagunk iránt is. Olyan emberi értékek ezek, amelyek kitapossák számunkra az önszeretethez vezető utat.
Utószó
A kliensem a következő fontos kérdést tette fel az ülés végén: jó, de akkor mi az, ami a másikhoz köt, annyira, hogy már-már úgy érzem, belehalok a hiányába?
A vágyak. Vágy a másik elismerésére, elfogadására, társaságára, érintésére, testére, illatára. Ezek tartanak fogva minket, illetve ezek hiánya, de ez nem szerelem, nevezzük függőségnek inkább. Az elismerést és az elfogadást megadhatjuk önmagunknak, ehhez nincs szükségünk másra. A többit pedig fogadjuk el attól, aki örömmel adja, keressük meg azt, akinek a miénkkel azonos vágyai vannak, aki boldog attól, hogy vágyunk rá és aki ránk vágyik.
A szerelmet sem elvárni, sem akarni nem lehet, érkezik és betölt minket, amikor annak ideje van.
A vágyaink beteljesüléséért viszont tehetünk. Az első lépés, hogy elismerjük és elfogadjuk önmagunkat, kötelező. A többi szabadon választható. Egy biztos, a vágyaink beteljesítésével az életminőségünk is változik. Egyensúlyba kerülünk, kicsattanó vitalitásra teszünk szert, megerősödik az önbizalmunk, a kisugárzásunk és szárnyalunk. Így megnő az esélyünk a beteljesült szerelemre is. Ehhez az állapothoz ugyanis örömmel csatlakozik bárki.
